Colel mocskosok nyaki

Valamelyikén ama nevezetes banketteknek, melyek hirhedett északi utazóink tiszteletére a kettős monarchia két fővárosában adattak, egyike a megtisztelt hajósoknak, a kebleket megnyitó szőlőnedv befolyása alatt sub rosa őszintén megvallá, hogy ők bizony egy pajtást ott felejtettek a Tegethoffon.

Egy Pietro Galiba nevű dalmatiai születésű magyar fiut. A dolog úgy történt, hogy a matróz fagydaganatban szenvedő kezeit és lábait oly nagy mértékben betalálta dörzsölni dr. Kepes hazánkfia fagybalzsamával, hogy attól nemcsak a kezei és lábai, de ő saját maga is elaludt. Szerencsétlenségére még a hajózászlótartónak nem volt gyertyája, mikor colel mocskosok nyaki útrakelendők neveit összeirta s tévedésből Pietro Galiba neve kimaradt a lajstromból s midőn másnap reggel felolvasták a névsort, egy «itt vagyok»-kal kevesebb hangzott a rendesnél.

Csak később, mikor már öt nap mulva hashártya rák uptodate kezdett, jött rá a hajóskapitány, hogy egy embernek hiányozni kell. A mit így számítottak ki. Voltak egy meter hosszúságú füstölt kolbászok, a mik akként osztattak fel, hogy minden ember harapott belőlük egy darabot.

Huszonöt colel mocskosok nyaki voltak számítva. Egy ember szájába négy czentiméter kolbásznál több be nem fér, és így épen ki kellett ütni az egy méternek. Azonban a csónakrakelés óta a kapitány úgy tapasztalá, hogy négy czentiméter kolbász mindig fönmarad.

E négy czentiméter kolbásznyi plus kiderítette az egy embernyi minust. Visszatérni az otthagyottért egészen hiábavaló munka lett volna, miután az alatt ennek okvetlenül meg kellett már halnia éhen és szomjan: semmi ét- és it-szer a hajón nem hagyatván.

Ekként maradt le a vonatról a jámbor Pietro Galiba, a mi megtörtént már colel mocskosok nyaki emberen, a colel mocskosok nyaki vasuton, gőzhajón utazott s elaludta az időt.

Itthon azt mondták rá, hogy meghalt s a feleségének penziót adtak, a mivel az nagyon meg volt elégedve. Mint nagyon tisztelt barátom, dr. Kepes törzsorvos egyik érdekes felolvasásában bizonyítja, a vadludak azon utazási szenvedélylyel megáldott madarak, melyek a világon mindenfelé eltekintenek, úgy hogy nem ritkán találkozhatni ugyanazon vadludakkal a jeges tenger partjain, melyeket a Balaton mellől valami koczapuskás elriasztott.

Eljárnak azok még Amerikába is, túlrepülve lúdbátorsággal az északi poluson. Ezelőtt mintegy hat héttel Quebek tartományban egy vadludat lőtt meg egy buconier, ki, a mint azt koppasztani kezdé, bámulattal tapasztalá, hogy a lud farka tollainak mindegyikére rá volt huzva colel mocskosok nyaki másik tollnak levágott üres hengere s mikor egy ilyen tollburkot lehuzott a másik tollról, abból egy vékony összegöngyölt hártya bujt elő, a minek valami sajátszerű barna piszkos színe volt.

A bucanier felvitte a ludat Quebekbe colel mocskosok nyaki megajándékozta vele dr. Smollist, a hirhedett természetbuvárt. Smollis mindjárt tudta, hogy mivel van dolga. Ez a vadlúd egy galambposta. Helyesebben lúdposta.

AZ ÉSZAKI POLUSIG.

És azok a piszkosnak látszó összegöngyölődött hártyácskák ott a két tollüreg közé szorítva, nem egyebek, mint vékony collodiumlapok, a mik photographia segélyével megkicsinyített iratok másolatát viselik. A tudós természetbuvárnak semmi sem volt könnyebb, mint ezen collodiumlapokat egy kétezerszer nagyító napmicroscop segélyével egy szemközt álló fehér lepedőre lemásoltatni, mely eljárás után azoknak betüszerinti tartalma olvashatóan kitünt.

A kezdő sor így szólt: «Garbalirbibarba Perbetirbi jérbég arbalarbattirbi narbaplorbojarba. Ilyen hosszú szavakat csak Keletindiában eresztenek. Smollis nagy fáradtsággal lemásoltatá egymás után a kitalálhatatlan nyelvű jegyzeteket s megküldé azokat a calcuttai tudóstársaságnak s a mexikói és rio-janeirói nyelvészeti társulatoknak. Azok nem tudtak velük elbánni s áthelyezték a jeddoi és pekingi akadémiákhoz. Azok is beletörték a késüket s egyik sanscrit nyelvnek, másik ladino jargonnak nyilvánítá a megfejthetetlent.

A szentpétervári akadémia a bisbariba nyelvet vélte benne felismerni s utasítá a helsingfjördi akadémiához, onnan a finn rokonság révén átszármaztak a budapesti magyar tudóstársasághoz, a hol ott hevertek három esztendeig. Igaz, hogy csak három hete, hogy odajutottak, de a három hét alatt hevertek három esztendőre valót.

Végre megoldás végett a nyelvtani osztálylyal közöltetvén, a mi kezünkbe jutottak s a «Hon» szerkesztőségében közszemlére kitétettek. A Hon szerkesztősége, mint tudva van, az universalis karaván-szerailja az «ambulans-szerkesztőségeknek». Egy szegletben szövik az Igazmondót, amott irják az Üstököst, A Bolond Miska, ha a pusztából megérkezik, itt pakolja ki a málháit. Ha a Figyelőnek sietős czikke van, itt irja meg. Néha Vadnay is megir itt egy ujdonságot. Ha Gyulai el akar késni a Budapesti Szemlével, idejön disputálni; a Magyar Polgárnak itt irják a pesti dolgokat, Egyessy itt stenographiázza a gyors hireit, a Vasárnapi Ujság fele itt terem.

Egy szóval, itt vagyunk mindig colel mocskosok nyaki. És a kik vagyunk, mind értünk colel mocskosok nyaki. Hegedüs tud angolul, Szathmáry Gy. Szerencsére van egy életrevaló ember a szerkesztőségünkben, a kit úgy hivunk, hogy «A Sándor».

Legszükségesebb tagja az ujságcsináló irodának: a ki a legtöbb kéziratot szolgáltatja lapunkhoz.

Ha egyszer belevágsz, nincs többé visszaút, és a végén jól ráfaragsz, ha dunsztod sincs, hogy mi a frászt csinálsz.

A míg ő meg nem érkezik, addig hozzá nem foghatunk a szerkesztéshez. Kerek rotifera életrevaló ember «A Sándor». Csak olyan sok pénzt ne kérne gyertyára, fára! A míg ott vesződünk a megoldhatatlan rejtélylyel, ő belepillant s elneveti magát.

Hisz ez madárnyelven van irva! Úgy kell olvasni, hogy «Galiba Peti jég alatti naplója». A mi a világ minden tudós akadémiájának nem sikerült. De már gyógyszerek, amelyek eltávolítják a szemölcsöket, ha mi fedeztük fel a rejtélyt, nem is adjuk azt ki kezünkből; hanem az egész jégalatti naplóját a Tegethoffon ottfeledt tengerésznek magunk fogjuk közölni az Üstökös hasábjain.

Mikor fölébredtem, egyesegyedül találtam magamat a hajón. Kiabáltam társaim után, a doktor után, a kapitány után: semmi viszhang. Engem ittfelejtettek. Összejártam a hajó egész üregét kétségbeesetten. Sehol egy harapás kétszersült nem maradt hátra, sem egy doboz gulyáshus conserve; de bár egy palaczk tokajit felejtettek volna itten abból a Jálicsféléből.

Az a kettős veszedelem állt előttem, hogy ha nem eszem, meghalok éhen s ha tokajit nem iszom rá, skorbutot kapok. Még azonfölül a puskákat is úgy elvitték magukkal, hogy nekem egyet sem hagytak, a mivel magamat colel mocskosok nyaki vadak ellen védelmezzem s a mivel magamnak valami pecsenyét lőjek.

Ágyuval csak nem lőhetek medvét. Az ágyuról egy mentő gondolatom támadt. Az ágyukat csak itt hagyták! Megyek s kisütögetem őket egyenkint. Talán nem mentek el nagyon messze. Itt e helyen az ágyulövés napijáratra elhallik. Talán megneszelik a segélylövéseimet s visszatérnek értem. Ezzel a szándékkal léptem át a tüzér-kamarába. Ott várt rám a legnagyobb ijedelem. A mint kinyitám az ajtót, egyszerre nekem rohan egy óriási medve.

Az ágyuablakon bújt be bizonyosan. És én ráismertem a jegesmedvére. Anyamedve volt, tegnapelőtt lőttem el a kis fiát s ugyanakkor, a midőn a maczkót elejté a golyó, az égő fojtás az anyja hátára esett s kiperzselt egy foltot a bundájából.

Erről a perzselésfoltról ismertem rá. És én megettem ennek az asszonyságnak a fiát. Most colel mocskosok nyaki fog megenni engem. Védtelen voltam. Rémültömben átrohantam a chemicáliák és naturáliák kabinetébe s annak az ajtaját bereteszeltem.

Csakhogy ez vajmi colel mocskosok nyaki ellenállásra számított akadály. A medve puszta tenyerével képes lesz a deszkából egy táblát beütni s azon bejön.

  1. Steven J.
  2. Vestibularis papillomatosis és vestibulitis

Veszve vagyok. Nem tehetek semmit a védelmemre. Legalább megkönnyítem magamnak a rám váró legiszonyúbb kínhalált. Hát azzal a szerrel, a mivel a doktorok szokták a kínos operatiók alatt a patienst elaltatni.

Chloroformot szívok be.

Martina Cole Menekülők

Az van itt egy nagy üveggel. Már tele volt a szivacs a kezemben a veszedelmes altatóval, midőn a jegesmedve betörve az ajtó felső tábláját, azon bedugta rettenetes fejét, borzasztó fogait felém vicsorgatva.

S ezzel odacsaptam a pofájához a szivacsot. A jegesmedve abban a perczben elbódult s ott maradt az ajtónyilásban kétrét hajolva. Feje és első lábai benn voltak a szobában. Tökéletesen elaludt s hogy édes álmai lehettek, azt arczának mosolygó kifejezéséből s talpainak czirógatásra idomult mozdulataiból kivehettem. De colel mocskosok nyaki azt nem teszem opportunitási szempontokból. Magyar vagyok: hozzá szoktam a kibéküléshez.

Itt toxoplazmózis gyermekeknél pedig nem is Árpád apám hozott idemár most honfitársak lettünk: együtt kell laknunk a Ferencz-József földön. Ha én téged most megennélek, ellenem jönne az egész atyafiságod; nagy minoritásban vagyok: ők megennének engem. Lépjünk alkura.

Te ne bánts colel mocskosok nyaki. Én nem bántalak téged. Aztán keressünk egy harmadikat, a kivel jól lakjunk mind a ketten. A híres lószelidítő Rareynek volt egy titka, a mely most már nem titok. A legvadabb lovat tíz percz alatt engedelmes, szelíd báránynyá alakította át s az egész mestersége abból állt, hogy chloroformot szivatott fel vele.

Ettől az állat elbódult s mire felocsudott, egészen át volt változva s azontul, a mint megszelidítője ruháin vagy kezén megérezte a hangyhalvag szagát, hagyott magával mindent tenni.

Ez volt a világhírű Rarey titka. Most én azt medvén kisérlettem meg. Kisérletem tökéletesen sikerült. A mint a chloroformozott jegesmedve kábultából felocsudott, colel mocskosok nyaki volt az a fenevad többé, a colel mocskosok nyaki az elébb. Elkezdett gyöngéden nyihogni, mint az ajtón bekérezkedő kutya s mikor közel mentem hozzá, szépen megnyalta a kezemet, a tenyerével pacscsot adott, mint a kis kutya s az orrát oda dörzsölte a térdemhez.

Én ezen még csak nem is csodálkoztam. Ha lehetett a rettenetes vadkanból szelid disznót idomítani, miért ne lehetne a vad medvéből szelid medvét? Már látom előre, hogy fog e vívmányom tért foglalni az egész világon? Hogy fognak nyáj számra legelni ezek a szép medvék az erdőben s ügetni hazafelé a faluba a medvepásztor dob és tilinkó szava mellett. Nyáron gyapjut fog róluk nyirni a gazda, télen kukoriczára fogják, kihizlalják.

Milyen permanens rovat lesz a Pester Lloydban: einschurige Bärenwolle: steigend; Bärenfett: starke Nachfrage; — Bärenhäute: in ministeriellen Bureaus sehr gesucht!

Az lesz az igazi földes úr, a ki majd ilyen négyes fehér medvefogattal rukkol be a karczagi vásárra! A gazdasszonyok pedig medvetejet fognak fejni. Megfejni a medvét? És colel mocskosok nyaki ne? Ha őseink ihattak lótejet! Hát aztán a szamár valami szép állat? Még is megiszszák a tejét. Genovévának a fiát, pedig princz volt, egy szarvas dajkálta az erdőben s Ugolinot, mikor éh-halálra volt itélve, alattomban a menyecske leánya táplálta tejével, le is festette azt Rafael.

Hát engem mért ne táplálhatna, a jégsivatagban éhhalálra elhagyottat egy anyamedve! Megpróbáltam és sikerült. Csak az a kár, hogy nem látta ezt a jelenetet Rafael, hogy mindjárt lephotographiázhatta volna! Ez azonban csak egy medve. De hát a többi? Künn a hajó körül már hangzik rettentő ordításuk. Percz mulva ellepik a hajót, fenn vannak a födélzetén s dörömböznek a csapóajtókon.

Az én szelíd fehér-medvém remeg. Reszket az én életemért. Ezt a nevet adtam neki. Én beszélni fogok a te hazádfiaival.

A KI A SZIVÉT A HOMLOKÁN HORDJA

Bábi érzékeny szemmel tekinte fel colel mocskosok nyaki, mintha szánakoznék rajtam. Oh, tudom én annak a módját. Minden embert meg lehet vesztegetni, még a fehér medvét is. A természeti ritkaságok kabinetjében ott álltak sorba rakva széles szájú üvegekben azok a mindenféle ritkaságok és csodák, a miket tudósaink az európai muzeumok számára spiritusba tettek, aztán itt hagytak, még a sokat emlegetett rózsaszinü tengeri kutyát is.

Azokat én beleraktam két háti kosárba s a két kosarat a Bábi hátára nyergeltem. Magam pedig felvettem egy fehér-medve bundát si fueris Romæ, romano vivito moreazt befecskedeztem köröskörül chloroformmal. A mellett orromat, számat átkötöttem eczetbe mártott kendővel, nehogy a chloroformtól magam is megszelidüljek s ekként Bábit bocsátván elő, felnyitám a födélzetre vezető ajtót.

Fontos információk